Pénzügyi start a 2012-es évben


Kedves Olvasó!

Kérdésekkel telve indíthatjuk útjára a 2012-es évet. A gazdasági helyzetet nem éppen a nyugodt jelzővel jellemezhetjük. Mit hoz a jövő országunk és a forint szempontjából, hogyan alakul az Unió helyzete, miként változnak a megélhetési körülményeink?

Az új évben szeretném ezt a blogot kicsit ember közelibb módon folytatni, és olyan témákat érinteni, melyek megfoghatóak, és hétköznapibb jellegűek. A Ti segítségetekkel úgy alakulhatnak a témák, ahogy az Nektek megfelelő, és így valódi támpontot adhat. Vágjunk bele a 2012-es pénzügyi évbe, és legyünk bizakodóak, előre látóak. Éppen ezért azt mondom, hogy BÚÉK mindenkinek, és egy szójátékkal indítva legyen az első lépésünk egy pár lépéses áttekintés, tervezés a blog keretein belül:

  • Befektetések
  • Újratervezés
  • Élethelyzetek
  • Kiértékelés

Befektetés

Nagyon összetett témakör, hiszen az élethelyzet határozza meg lehetőségeinket. A két fő kérdés, hogy van-e befektetni való tőkénk, vagy nincs. Ha nincs, akkor hogyan növelhetjük bevételeinket, lehetőségeinket, ha pedig van, akkor mit tarthatunk biztonságos megoldásnak a jelen helyzetben.

Hirdetés

Bármiféle politika felhangtól mentesen láthatjuk, hogy a lakosság túlnyomó része nehéz helyzetben van. Növekednek a terhek, méghozzá nem a jövedelem emelkedésével egyszerre. Az életszínvonal megtartása, vagy emelése nem kis feladat. Nagyon fontos, de inkább úgy mondanám, hogy kötelező átgondolnunk a jelenlegi állapotot, és optimalizálni helyzetünket.

Ez alatt azt értem, hogy a meglévő megtakarításaink, törlesztéseink és biztosítási csomagjaink átvizsgálása meg kell, hogy történjen. A különböző pénzügyi cégek álltal felállított megoldások pár éves időtávlatban is oly mértékben változnak, hogy azokat javítva, átgondolva pénzt takaríthatunk meg, csökkenthetjük a költségeinket, vagy jobb eredményeket érhetünk el.

Bankszámla kondíciók, lekötések, biztosítási díjak, megtakarítási számlák, állami támogatások és adókedvezmények, amelyek a látótérbe kerülnek. A jelenlegi pénzügyi rendszernek nem célja, hogy optimális megoldást biztosítson minden esetben, így az átvizsgálás mindenképpen érdemes lehet.

Sokkal szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akik előtt befektetési lehetőség áll. A megtakarítás fontosságát bízom benne, hogy nem kell kiemelnem. A kérdés az, hogy hogyan, és miben érdemes tartani a vagyonunkat úgy, hogy az megfelelő legyen a számunkra. Hozam, biztonság és a hozzáférhetőség az a három pillér, melyek között variálva kialakíthatunk egy optimális megoldást.

Feltehetjük a kérdést, hogy érdemes-e bankszámlán tartani a pénzünket, hogy az 5-10 éves terveket hogyan valósíthatjuk meg legjobban. Erről a témáról álltalánosságban írni tulajdonképpen felesleges, hiszen minden egyes család, vállalkozó, vagy egyén számára más lehet a megoldás. Egyéni tervezést igényel.

Újratervezés

A tervezés tehát mindenki számára feladat. Meglehetősen visszatérő gondolat az, hogy Magyarországon a pénzügyi oktatás nem megfelelő, és az igény sincs meg rá sajnos. A mostanában megszaporodó pénzügyi hírek így nem csoda, ha sokszor szélsőséges gondolatokat, vagy aggodalmat okoznak. Sok esetben a pénzügyi tanácsadói munka és szakma is csorbát szenved ezáltal, hiszen a különféle üzletkötők tudása és ajánlói tevékenysége kimerül a jutalék megszerzésének idejéig ahelyett, hogy a valóban célzott szerepét látná el. Talán nem véletlen, hogy az úgynevezett Privat Banking szolgáltatások virágkorukat élik a banki exkluzív ügyfelek körében. Ugyan ilyen szerepet kell, hogy elfoglaljon a hétköznapokban is egy pénzügyi tanácsadóval folytatott “életút” – ha nevezhetem így – mindenki számára, és a legfontosabb célt kell hogy elérje: NE a reklámok és a szórólapok alapján dönts, hanem legyen átfogó képed a lehetőségeidhez mérten.

Az újratervezés első lépése így az, hogy belássuk ha segítségre van szükségünk. Nem dönthetünk egyedül, és hirtelen. Bankot, biztosítást, befektetési megoldásokat a legtöbbször nem hónapokra, hanem évekre, évtizedekre választunk, ezért a döntést jó nem egyedül meghozni. Ha egy másik példával szeretnék élni, akkor azt mondanám, hogy ha eltörik a lábunk, vagy vakbél-műtétet kell elvégeznünk, azt sem a fürdőszobában fogjuk megoldani a tükör előtt, hanem szakemberhez fordulunk, egyszerűen azért mert nem igazodunk el egyedül, és inkább csak kárt okozunk saját magunk számára.

Jómagam is tanácsadással, pénzügyi portfólió építéssel foglalkozom, mégsem mondom azt, hogy engem kell választanod az újratervezéshez. Válassz olyan tanácsadót, akiben maximálisan megbízol, akinél tisztán látod, hogy a javadat akarja, és ha kell évtizedeken át az érdekeidet fogja képviselni a pénzügyi világban.

Élethelyzetek

Érintettük már kicsit a különböző élethelyzeteket, hiszen nincs két egyforma adottság és lehetőség rendszer. Eszembe jut itt egy idézet: “Nem az a leggazdagabb ember, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebb hiányzik.”

Tény, hogy ez a valami amiből a legtöbbre van szükségünk talán a boldogság, és ennek rendkívül sok fajtája lehet. Be kell látnunk, hogy a pénz csak eszköz, és nem a gondtalanság alapja. Emellett viszont pénzközpontú világban élünk, így nem kerülhetjük ki. A kenyérért a boltban nem elég mosolyognunk egy széleset. Gyermekeink nevelése és jóléte is nagy feladatot állít elénk. Éppen ezért élethelyzettől függően:

Amennyiben a bevételek növelése szükséges ahhoz, hogy előbbre lépjünk beszéljünk arról, hogy hogyan tudok ebben segíteni. Ha a meglévő pénzügyi termékek optimalizációja, javítása segíthet, akkor nézzük meg azt, hogy hogyan valósulhat ez meg. A vagyongyarapítás, a biztonság és a hozzáférhetőség szempontjából pedig nézzük meg azt, hogy merre érdemes mozdulni a jelen piaci helyzetben.

Kiértékelés

Elemzők szerint a 2012-es év a kis összegű havi megtakarítások éve lesz. A nyugdíjrendszer változása és kilátástalansága erősíti ezt meg, valamint az elszabadult hitelek visszafizetésének kényszere, mely mellett még a félretétel is nehézkessé válhat.

Éppen ezért azt mondanám, hogy a 2012-es év így az öngondoskodás erősödésének, és a hosszú távú szemlélet megalapozásának éve kell hogy legyen. Nagyon fontos, hogy elkezdjünk tervezni, hogy elkezdjünk tanulni és megragadni a lehetőségeket a pénz világában, és beszéljünk erről a most már bonyolult témáról. Éppen ezért szeretnélek megkérni arra, hogy egy hozzászólásban írd meg, milyennek látod, milyennek reméled a 2012-es évet, hogy milyen témakör ami számodra a legfontosabb, amiben szívesen fogadnál cikkeket a 2012-es évben a blog hasábjain, vagy akár személyes beszélgetésen.

Kezdjük komolyan a 2012-es évet!

Egy hozzászólás -> “Pénzügyi start a 2012-es évben”

  1. erikaredey 14 január 2012 at 18:39 #

    Úgy érzem, az itt megjelent írás tartalma, a mai emberek pénzügyi kultúrájának alapja lehet.
    Valóban, Magyarországon, még nem alakult ki vagy nagyon gyermek cipőben jár. A mi szüleinknek nem kellett gondoskodnia a nyugdíjukról, hiszen az állam “gondoskodott róluk” ( kinek jobban, kinek kevésbé, de volt mire számítaniuk)A ma emberének,aki neveli a gyermekét, és tud dolgozni,már a saját és gyermeke jövőjéől is gondoskodnia kell, hiszen a politika ilyen változásai kapcsán, szinte biztosak lehetünk abba, hogy 15-20 év mulva, csak az él meg, aki valamiből tartalékot képez. Nyilván ez a legnehezebb, de a kicsiből is könnyebb félre tenni, mint a semmiből megélni. Tehát mindenkit arra buzdítok, hogy kerese meg azt az ismerősér aki pénzügyi elemzéssel foglalkozik, és készíttesse el a saját élethelyzetének negfelefő tervet.


Válaszolj


Kérjük írja be a fenti számokat az alábbi mezőbe üzenetküldés előtt: